|
|
Tippek, ötletek, házipraktikák, tudástár.
|
|
|
|
| |
|
|
|
| |
A felületeket többször vékonyan fújjuk át. A lefújt felületet minden esetben hagyjuk megszáradni, csak azt követően fújjuk rá az újabb réteget. Egy-egy réteg általában 6-12 óra alatt szárad meg. Ha szórás közben a palack kezd kiürülni, újból rázzuk fel. Így elkerülhetjük, hogy a festett felület foltos legyen. Hígítás előtt a festéket keverjük fel, mert így tudjuk megállapítani a sűrűségét, mivel a benne lévő szilárd anyagok leülepednek a doboz aljára. Ha a festék felszíne beszárad és felületén vastag réteg képződik, ezt a réteget éles szerszámmal vágjuk körül, majd óvatosan emeljük ki. A beszáradt réteg már nem oldható fel.
Hígító hiányában a festék átmeneti tárolását megoldhatjuk, ha a festék felszínére hideg vizet öntünk. A vizet azonban rövid időn belül hígítóra kell cserélnünk. Használat után a szórófejet a palackban levő hajtógázzal tisztítsuk meg. A palackot fordítsuk fejjel lefelé, majd a szórófejet addig tartsuk benyomva, amíg a kiáramló sugárból a festék el nem tűnik. Ne használjunk túl sok hajtógázt, mert nem marad a festék porlasztására! Ha a dobozban lévő festék a kelleténél sűrűbb, megfelelő hígító hozzáadásával beállíthatjuk a festék sűrűségét. A hígító mennyiségét az szabja meg, hogy a festék felhordása miként történik. Ecseteléskor kisebb, szórásnál nagyobb mértékű hígításra van szükség. A hígítót csak apránként, kisebb adagokban töltsük a festékhez, közben keverjük simára. Az egyenletes sűrűségűre kevert festéket ajánlatos gézlapon vagy szitaszöveten átszűrni, hogy az esetleges csomósodás, szennyeződés ne tegyen kárt a festésben. A szűrés különösen a beszáradt felületű festékeknél fontos. Ahol lehet, használjunk vízbázisú festéket. A diszperziós festékeket csak desztillált vízzel hígítsuk, így hosszabb ideig eltartható. A festékanyagot tartalmazó mosóhígítót sohase öntsük ki, hanem külön edényben tároljuk. Hígításra később bármikor felhasználhatjuk. A függőleges felületeket vízszintes irányban, a tárgy felületével párhuzamosan mozgatott palackból szórjuk be. Kerüljük az ívelt mozdulatokkal végzett szórást, mert ezáltal a festék közepén túl vastag, a szélén túl vékony rétegben rakódik le. A vízszintes felületek bevonásakor a szórást kissé megdöntött palackból, gyors mozdulatokkal, ide-oda haladva végezzük.
Még több "Festék" tipp: 1 2
| Lásd még: Ablakfestés, Ablakkeret, Áfonya, Ajak, Antilopcipő, Aranyozott bútor, Aranyozott képkeret, Autóápolás, Babaolaj, Befőttesüveg, Benzin, Ceruza, Cipőkrémfolt, Cipős doboz, Csempe, Denaturált szesz, Ecet, Ecset, Eperfolt, Étolaj, Fa festése, Fakád, Falfestés, Faltisztítás, Faredőny, Farostlemez, Fatapasz, Festékszag, Festéktárolás, Festés, Festett haj, Festőhenger, Glicerin, Gránátalma, Gyantafolt, Gyümölcsfolt, Hajápolás, Hajfesték, Hajpakolás, Hidrogénperoxid, Immunrendszer, Írógép, Kályha, Kontaktlencse, Korrózió, Kovácsoltvas, Kőburkolat, Lakásfestés után, Lakkfolt, Lazúrfesték, Légypiszok, Lemosókrém, Mázolás, Mérgező anyag, Meszelés, Mézhamisítás, Mosószer, Műszempilla, Napozás, Odvas fa, Olajfestékfolt, Rozsdásodás, Rúzs, Sminkelés, Szag, Szalmiákszesz, Szappanos víz, Szem, Szemfesték, Szempilla, Szempillafesték, Szépségápolás, Szódabikarbóna, Tapéta, Tapétázás, Tojásfestés, Újságpapír, Üvegfestés, Üveggitt, Vas, WC, Zsírfolt |
Előző (Fertőtlenítőszer) ** (Festékszag) Következő

|
|
|
|
|