Glicerin (2)

  >> Tippek >> Glicerin (2)
minden  előző  következő  

  • A gumicsizmát először mindig szárazon töröljük le, azután nedves ruhával kívül-belül tisztítsuk. Ha megszáradt, töröljük át glicerinnel. Ha a csizma belül nedves, nyirkos, próbáljuk hajszárítóval kiszárítani.
  • A fűfoltot többszöri glicerines dörzsöléssel ki lehet venni.

  • Selyemszövetből a hígított szesz tünteti el a csokoládéfoltot. Makacsabb szennyeződés esetén glicerin, szalmiákszesz és víz oldatát (20 gr glicerin, egy evőkanál szalmiákszesz, 20gr víz) használjuk. A kitisztított helyet néhányszor meleg vízzel öblítsük.
  • Ha vízzel megfelelően hígítjuk, jól bőrpuhító szer. Hígítás nélkül a bőrt szárazzá teszi, mivel igen erős a vízelvonó tulajdonsága. Bőrünk puhítására nyolc rész glicerint két rész vízzel hígítsunk. Fölösleges a hígítás, ha vizes kezünkre néhány cseppet öntünk, majd jól elkeverjük.
  • A kimosott gyapjúholmit langyos vízben öblítjük, majd kinyomkodjuk, ezután törülközőn vagy tiszta ruhán fektetve szárítjuk. Ha nedvesen kihúzogatjuk, kisimítjuk és így szárad meg, vasalásra nincs szükség. A filcesedést úgy előzhetjük meg, hogy az utolsó öblítővízhez egy teáskanálnyi glicerint keverünk.
  • Az illatszer maradványait dörzsöld be glicerinnel, hagyd állni 3-4 órát, majd szappanos hideg vízben mosd ki.
  • A lakkcipőt használat után mindig tartsuk sámfán, vagy tömjük ki papírral, hogy a felsőrésze ne törjön meg. Úgy tegyük el, hogy ne érjenek egymáshoz. Legjobb puha ruhába becsavarni külön-külön mindegyiket. Ha a cipőt nem használjuk, kenjük be fehér vazelinnal vagy glicerinnel. Így nem szárad ki és nem töredezik.
  • Jó megoldás, ha cipőnk belsejét felgőzöljük, a bőrt hagyjuk jól megpuhulni, majd a cipőt felhúzzuk, s a lábunkon megszárítjuk. A cipő belsejébe hideg vizet is önthetünk, amit rögtön folyassunk is ki belőle. Ezután húzzuk a lábunknak megfelelő méretű sámfára, kívülről pedig töröljük át vizes ronggyal, majd hagyjuk megszáradni. Végül a megszáradt a cipőt kenjük be vékonyan glicerinnel. Kb. egy hét alatt a megfelelő méretűre tágul.
  • Ha régi dugót használunk és szaga van, 5%-os glicerines langyos vízben áztassuk, amíg elveszti a szagát. Ezt követően langyos vízben jól mossuk ki. Ha szükséges, körömkefével is keféljük át. A régi dugó így újból felhasználható lesz.
  • Bőrkeményedés: A megvastagodott bőrréteg eltávolítását meggyorsíthatjuk, ha az elszarusodott bőrt meleg szappanos vízben kefével vagy habkővel naponta ledörzsöljük. Utána megszárítjuk és glicerinnel vagy bőrpuhító olajjal bekenjük. A kezelést addig folytassuk, amíg a megvastagodott felület el nem tűnik.

  • Még több "Glicerin" tipp: 1 2 3 4 5




    © JoTudni.hu