|
|
Tippek, ötletek, házipraktikák, tudástár.
|
|
|
|
| |
|
|
|
| |
A gyerekszoba berendezése lehetőleg olyan legyen, hogy a gyermek 2-3 éves korától már önállóan elérje a polcokat, fiókokat (legalább az alsókat), s kedvére rakodhasson, illetve el tudja rakni a saját játékait, egyéb holmiját. Jó, ha egy játszószőnyeg és egy alacsony asztal, (székekkel) is van a berendezésben, így egyaránt kényelmesen lehet a földön játszani és rajzolni.
Fontos, hogy a gyereknek, vagy gyerekeknek legyen saját életterük, egy hely, ahol nem szólnak rájuk, ha szétszórják a játékaikat, s csak este lefekvés előtt kell rendet rakni (ez utóbbit viszont mindenképpen el kell várni, már egészen kicsi korban). Gyerekszobában nem célszerű a diffúz fény használata. Közvetlen világítás mellett jobban fejlődik a gyerek térérzete. Ez a kontrasztos világítás kedvező hatásának köszönhető. Fontos, hogy a szoba napsütéses, a berendezés pedig lemosható legyen, és ne helyezzünk el benne törékeny dolgokat, amelyek sérülést okozhatnak, illetve sajnálnáljuk, ha eltörnének. Célszerű biztonsági konnektordugót tenni az üres konnektorokba.
Előző (Gyerekkanál) ** (Gyerekzsúr) Következő

|
|
|
|
|