|
|
Tippek, ötletek, házipraktikák, tudástár.
|
|
|
|
| |
|
|
|
| |
A cserépbe átültetett növényt a lakásban világos, meleg helyre állítsuk, öntözzük rendszeresen. A jó körülmények között tartott növény hamar kihajt, és néhány hét múlva már vágható leveleket ad. Ezt a nálunk nagyon elterjedt és szívesen használt növényt, csak frissen, nyers állapotban, finomra szelve használjuk. Főzni nem szabad, kizárólag tálalásakor adjuk az ételhez.
A metélőhagymát mindig ollóval vagy késsel vágjuk le, ne tépjük, mert károsodik a gyenge tő. Ha van kertünk, a metélőhagymát szabadba is vethetjük. A magokat márciusban ültessük el, október végéig hagyjuk a kertben, majd szedjük fel, és kb. 14-16 cm átmérőjű cserépbe cserepezzük be. Ha augusztus végén, szeptemberben ültetjük, hajtatható tő csak a következő év őszére lesz. A metélőhagyma ízesítő hatásán kívül, még nagyon jó étvágygerjesztő, gyomorerősítő. A metélőhagymát - kert híján - lakásban is ültethetjük. A magokat kora tavasszal ültessük el cserépbe vagy ládában, és elsőként nyerhetünk tavaszi vitamint. A cserepet vagy a ládát legjobb a konyhaablakba tenni. Felhasználhatjuk burgonya, bab, borsó és húslevesek, saláták, sültek, szendvicsek, túró, lágy sajtok, halételek, mártások ízesítésére. A metélőhagyma kiválóan alkalmas az ételek ízesítésére, díszítésére, és nagyon értékes téli vitaminforrás. Általában nyersen fogyasztjuk. A cserepet komposztfölddel, vagy valamilyen dúsított földkeverékkel töltsük meg. A növényt ne locsoljuk túl, mert nem igényel sok vizet, de arra ügyeljünk, hogy a földje ne száradjon ki. A kihajtott hagymát célszerű kéthetente tápoldatozni, hogy minél dúsabb levélzet fejlődjön ki. Trágyaként kávézaccot is használhatunk.
Előző (Mészkénlé) ** (Metszés) Következő

|
|
|
|
|