|
|
Tippek, ötletek, házipraktikák, tudástár.
|
|
|
|
| |
|
|
|
| |
Ne feledkezzünk meg arról, hogy a mogyoróbokornak elég nagy a térigénye. Legalább 4 m-re kell a bokrokat egymástól ültetni. Hogy elkerüljük a terméketlenséget, több (két-három), egymást kölcsönösen jól porzó fajtát kell telepítenünk
A magot vagy a szaporítóanyagot csak teljesen egészséges, a fajtára jellemző egynyári és évelő növényről szedjük. Kerüljük a fertőzött növényeket, mert fertőzött növényekről csak fertőzött utódokat nevelhetünk. A mogyoróbokrok legnagyobb ellensége a mogyoróormányos bogár (esetenként a tölgymakkormányos). A kertben a lyukas mogyorót ez a bogár okozza. A bogarak ellen eredményesen májusban, ill. júniusban, a táplálkozás és peterakás időszakában védekezhetünk. Általános megoldás a kétszeri permetezés, de kevésszámú bokor esetében az ormányosok lerázásával és összegyűjtésével is érhetünk el eredményt. A mogyoró minden fekvésben megterem, a száraz helyekre azonban nem való. Termékeny, középkötött talajokon fejlődik a legjobban. Gyökerei a talajszinthez közel terülnek el, így könnyen megérzik a szárazságot. Nyáron az öntözésre is rászorul. Lehetőleg 30-40 cm magasságban elágazódó bokorfákat neveljünk. A tőről fejlődő sarjakat évről-évre távolítsuk el, mert az elvadult, elsűrűsödött mogyoróbokrokon eredményes termesztés nem lehetséges.
Előző (Mogyoró) ** (Moly) Következő

|
|
|
|
|