|
|
Tippek, ötletek, házipraktikák, tudástár.
|
|
|
|
| |
|
|
|
| |
A levelek augusztus elejére elsárgulnak, ekkor felszedhetjük a hagymákat, de földben is hagyhatjuk, mert a második évben sokkal szebben virágoznak. A földben hagyott hagymák korán gyökeresednek. A talajt mérsékelten nyirkosan kell tartani. Legjobb gyaluforgáccsal, tőzeggel, istállótrágyával letakarni. Ha megfelelő fajtákat válogatunk össze, elérhetjük, hogy kertünkben április első felétől május végéig virágozzanak.
A felszedett hagymákat szellős, száraz helyen 1-2 napig szárítsuk, majd tisztítsuk meg az elszáradt részekről, és válasszuk le a sarjhagymákat. A megszárított, letisztított hagymákat ültetésig 16-18 C fokon tároljuk. A nárcisz szereti a napos, levegős, szélvédett, fagymentes helyet, de ültethető félárnyékos területre, virágágyba, sziklakertbe, virágos gyepbe is. Több évig ugyanazon a helyen hagyható. Legjobban a középkötött, tápanyagokban gazdag, jó vízgazdálkodású talajban fejlődik. A földet a hagymák beültetése előtt jól műveljük meg, és dolgozzuk be a trágyát a talajba. Az ültetést szeptember közepén végezzük. A hagymák begyökeresedése és a rügyek fejlődése ilyenkor a legjobb. A tőtávolság legalább 10 cm legyen, az ültetés mélysége pedig érje el a 10-15 cm-t. A hagyma kb. a feléig kerüljön a földbe. Ne feledjük, hogy a téltűrő hagymák, mint a nárcisz és a tulipán kedvező ültetési ideje az ősz, míg a kevésbé ellenálló növényeket, pl. a begóniát és a dáliát az utolsó tavaszi fagyokat megelőző hetekben kell elültetni.
Előző (Narancshéj) ** (Naspolya) Következő

|
|
|
|
|