|
|
Tippek, ötletek, házipraktikák, tudástár.
|
|
|
|
| |
|
|
|
| |
A szemölcs nyomtalanul eltűnik, ha naponta vérehulló fecskefű nedvével kenegetjük. A vöröshagymának állítólag szemölcsirtó hatása is van.
Ha szemölcs nő kezünkön nagyon jó ha a citrom héját kis darabokra vágjuk és ecetben egy napot állni hagyjuk, majd másnap akkora darabkát teszünk a szemölcsre, hogy pont befedje azt. Leragasztjuk, majd hagyjuk pár órát, aztán szépen ki lehet szedni egy kis csipesszel. Picit csíp az elején. (Cincike)Ha olyan szemölcsünk van, amelyikből szőrszálak nőttek ki, mindenképpen forduljunk szakorvoshoz, aki szakszerűen eltávolítja a bőrhibát. A szőrszálakat házi módszerekkel ne tépdessük ki, mert komoly baj származhat belőle. Ha szemölcs nő a kezünkön, ne használjunk sem otthon, sem más közösségben (munkahelyen, öltözőben stb.) közös kéztörlőt, mert másokat is megfertőzhetünk. A szemölcsöt különféle házi módszerekkel ne próbáljuk eltávolítani (lemarni, cérnával elkötni, lecsípni stb.), mivel a házi kezelés nem mindig eredményes, sőt fennáll a fertőződés veszélye is. Léteznek olyan szerek is, amelyek segítségével mechanikai beavatkozás nélkül is eltávolíthatjuk a szemölcsöt. A legtöbb szemölcsöt eredményesen kezelhetjük például szalicilsav tartalmú oldattal. A kezelés akár 3 hónapig is eltarthat. A folyadékot naponta kell felvinnünk a kinövésre, de a szemölcs környékét ne érje a sav, mert az egészséges bőrt megtámadja! A közönséges szemölcsöt a legnagyobb elővigyázattal kell kezelnünk, mivel fertőző. Megjelenésekor legjobb, ha orvoshoz fordulunk, aki heg nélkül eltávolítja. Számos szemölcs magától is eltűnik, és csak ritkán hagynak heget.
Előző (Szemkrém) ** (Szemöldök) Következő

|
|
|
|
|