|
|
Tippek, ötletek, házipraktikák, tudástár.
|
|
|
|
| |
|
|
|
| |
Régi szőnyegek hibája, hogy a sok taposástól a szálak megadják magukat és elfekszenek. Újabb szőnyegnél is előfordulhat, mondjuk a lakás átrendezésekor, hogy a bútorok lábai nyomot hagytak a szőnyegen, amely eddig nem látszott ugyan, de a bútorok átrakása után előtérbe került. Terítsük le nedves ronggyal, és vasaljuk át: a gőz felpuhítja a szálakat. Ezután pedig puha szálú kefével dörzsöljük mindaddig, amíg a szálak felveszik eredeti állásukat. A nedves ruhás gőzölés a molyos szőnyegnek is jót tesz, elpusztítja a kártevőket. A lecseppenő gyertyaviasz elsősorban tél végi veszélyforrás. Hagyjuk megszilárdulni a viaszt, ezután amennyit csak lehet, kaparjunk le belőle. Helyezzünk a foltra nedvszívó papírt - például háztartási papírtörlőt -, vékony szőnyeg esetén a szennyeződés alá is tehetünk ebből, hogy gyorsabban haladjunk majd. Vasalóval alacsony fokozaton melegítsük az itatóslapot, így az alatta ismét felolvadó viasz beleivódik a papírba. Ezt mindaddig ismételgessük, a papírt cserélve, amíg el nem tűnik a folt. Az alacsony hőfok nagyon lényeges, különösképp a műszálas padlótakarókon, mert a kis viaszfoltból könnyen nagy foltot alkothatunk - olyan vasalótalp formájút.
Ha lehetőségünk van, az előszobából, szobából vigyük ki a kisebb szőnyegeket az udvarra, erkélyre stb. Ott söpörjük le vagy porszívózzuk ki. Nagy szőnyeget viszont csak a padló portalanítása után porszívózzunk, mert különben ismét beporosodik. Alkalmanként porszívózzuk ki a szőnyegek hátoldalát is. Szőnyegről a vért azonnal itassuk fel ruhadarabbal vagy nedvszívó papírral, és a helyét ecetes ruhával dörzsöljük tisztára. A szálak közé taposott rágógumira tegyünk jégkockát, és hagyjuk rajta amíg megdermed. Ezután töröljük le, majd a maradékot általános folttisztítóval távolítsuk el. Bútorok nyomait, benyomódásokat gőzölős vasaló és egy kefe segítségével tűntethetjük el a szőnyegről.Nem feltétlenül szükséges, de különösen télen, melegérzetünket fokozza a szőnyeg a padlón. A sarat, latyakot és nedves-darabos szennyeződéseket először hintsük be sóval, ami felszívja a vizet, szárítja a szennyeződést. Ezt porszívózzuk ki, majd jöhet a vizes áztatás, és a felitatatás. A lecsöppent ragasztót ecetes vízzel próbáljuk meg kiszedni a szőnyegből. Igénytelenebb anyagokból a körömlakklemosó is kioldja a szőnyeg károsítása nélkül. Amennyiben nem friss a szennyeződés, hanem több hetes, vagy hónapos: Két teáskanál általános mosópor, ennél kicsivel több ecet és fél liter meleg víz keverékét hordjuk fel a problémás részekre, és kefével dörzsöljük be a szövetbe, a kefe mozgatásának irányát többször változtatva.
Még több "Szőnyeg" tipp: 1 2 3
| Lásd még: Ágy, Állatszőr, Áramütés, Borfolt, Bőr, Bútor, Bútorvédő huzat, Cipőkrémfolt, Csillagszóró, Csomózott szőnyeg, Ecet, Égésfolt, Égő ruha, Enyv, Fagylaltfolt, Gobelin, Golyóstoll, Gyepszőnyeg telepítése, Gyertyaviasz, Hányadék, Hintőpor, Jégkocka, Kávéfolt, Kávézacc, Kókuszszőnyeg, Körömgombásodás, Körömlakkfolt, Lámpaernyő, Majonézfolt, Nappali, Öntözés, Padlószőnyeg, Parafapadló, Pázsit, Pázsit telepítése, Porszívózás, Portalanítás, Rágógumi, Rongyszőnyeg, Só, Sörfolt, Sün, Szénsavas ásványvíz, Szőnyegpadló, Szőnyegtisztítás, Szőnyegtisztító, Takarítás, Takarítógép, Teafolt, Tejfolt, Tintafolt, Vasaló, Vérfolt, Vizeletfolt, Vörösborfolt, Zsírfolt |
Előző (Szőlőzsír) ** (Szőnyegpadló) Következő

|
|
|
|
|