|
|
Tippek, ötletek, házipraktikák, tudástár.
|
|
|
|
| |
|
|
|
| |
A vásárolt tojást lehetőleg - hazaérkezést követően - azonnal hűvös helyre kell tenni. A 18 °C-nál nem melegebb kamra - ennek hiányában pl. meleg lakásban a hűtő (de nem fagyasztó) - alkalmas a tojás tárolására. A tojást úgy is ellenőrizhetjük, hogy enyhén sós, hideg vízbe tesszük. Ha a tojás friss, leül az edény aljára, a kevésbé friss (legalább háromhetes) a felszínen marad.
Mikrohullámú sütővel óvatosnak kell lenni, benne a tojás főzése soha ne héjastól történjen. Ha a tojás lebeg a vízben akkor régi, ha elmerül, akkor friss.Ha a tojást csúcsosabb felével lefelé tároljuk, hosszabban marad friss.A tojásokat szebben felverheti, ha azok szobahőmérsékletűek és a felverés előtt egy csipet sót ad hozzájuk. A tárolás folyamán a tojás frissességének fokozatai is vannak. Teljesen akkor friss, ha sárgája félgömb alakban kidomborodik, a fehérjén pedig jól megkülönböztethető a sárgáját körülvevő belső réteg. Több napos tárolás után a tojás sárgája majdnem vízszintesen szétterül és a fehérje belső rétege is szétfolyik. A fertőzés veszélye miatt a tojások közé ne kerüljön repedt vagy horpadt héjú tojás. Fontos, hogy minél frissebb tojást vásároljunk, melyet leginkább úgy tudunk elérni, ha megbízható helyről szerezzük be. Onnan, ahol kellő forgalmat tapasztalunk és a tojás tárolását megfelelő módon, és hőmérsékleten biztosítják. A tojás frissességét viszonylag könnyen megállapíthatjuk Vásárláskor már a héjáról lehet következtetni, hogy a tojás friss vagy nem. Ha friss a tojás, a héja durva felületű és meszes. A kevésbé friss tojásé sima és fényes. Mielőtt a tojássárgáját a felverő edénybe raknánk, öblítsük ki hideg vízzel. Így nem tapad a sárgája az edényhez kiöntéskor.
Még több "Tojás" tipp: 1 2 3 4 5 6
| Lásd még: Alufólia, Aranyozott képkeret, Arcápolás, Arcpakolás, Arctisztítás, B2-vitamin, Babérlevél, Bejgli, Boríték, Bőrápolás, Bőrkabát, Brokkoli, Bundázás, Burgonya, Cipő, Citromlé, Cukor, Cukormáz, Csalán, Csalánkiütés, Csokoládéfolt, Darált hús, Ecet, Elsózás, Energiatakarékosság, Étel, Ételtárolás, Étolaj, Ezüst, Fagyasztás, Fagylalt, Fahamu, Fánk, Fasírozott, Főtt tojás, Főzelék, Főzőlap, Főzővíz, Fűszer, Fűszerezés, Galuska, Glicerin, Gyúródeszka, Habarás, Habcsók, Habverés, Hagyma, Haj, Hajápolás, Hús, Húsleves, Húsvéti tojás, Influenza, Jégkocka, Kakukkfű, Kalács, Kanári, Kávéfolt, Kelt tészta, Kemény tojás, Lágy tojás, Lakkcipő, Leégés, Lenolaj, Levéltetű, Leves, Levesbetét, Lótetű, Macska, Majonéz, Mandula, Mandulaolaj, Maradék étel, Mártás, Mérleg, Migrén, Napozás, Nikotinfolt, Olívaolaj, Öblösüveg, Öntözés, Palacktisztítás, Panírozás, Papagáj, Petrezselyem, Pogácsa, Ragasztó, Retek, Rizs, Saláta, Só, Sózás, Sör, Sütemény, Sütőpor, Szalmonella, Szalonna, Szemárpa, Szója, Teatojás, Tej, Tejszín, Tengerimalac, Tészta, Tésztagyúrás, Tojás feltörése, Tojás frissessége, Tojásfehérje, Tojásfestés, Tojásfolt, Tojásfőzés, Tojásfőző, Tojáshab, Tojáshéj, Tojáskarton, Tojássárgája, Tojástárolás, Torokfájás, Torta, Tölcsér, Trágyázás, Turbolya, Tüdőgyulladás, Tükörtojás, Uborkalé, Üvegedény, Üvegtárgy, Üvegtárgyak, Vágódeszka, Vaj, Zeller, Zselatin, Zsír |
Előző (Tofu) ** (Tojás feltörése) Következő

|
|
|
|
|