|
|
Tippek, ötletek, házipraktikák, tudástár.
|
|
|
|
| |
|
|
|
| |
Amerikában 22 ezer orvos bevonásával készült egy tanulmány, amely szerint az alkoholfogyasztás csökkenti a szélütés veszélyét. A tanulmány sokkal inkább statisztikákra, mint tudományos magyarázatokra épült, eredményei szerint pedig a naponta elfogyasztott, csekély mértékű alkohollal maximálisra növelhető a védettség a szélütéssel szemben. Azok közül, akik rendszeresen fogyasztanak tejet, illetve tejtermékeket, sokkal kevesebben dohányoznak vagy isznak alkoholt.
Az egészséges szervezet óránként 7 gramm alkoholt képes mérgezéses tünetek nélkül lebontani. A vér alkoholkoncentrációja a csúcsértéket általában az ivást követő 45-60 perc múlva éri el. Az alkohol és a kávé nem alkalmas a folyadékpótlásra, mert inkább vízhajtó hatásúak. Tejet, tejterméket nagyobb mennyiségben fogyasztók között kevesebb a dohányos, alacsonyabb az alkoholfogyasztás. Egy német tanulmány szerint azoknál a lányoknál, akik szülei alkoholproblémákkal küzdenek, ötször nagyobb eséllyel alakul ki valamilyen evészavar, mint azoknál, akik normális családi háttérrel rendelkeznek. A közhiedelemmel ellentétben a májkárosodás mértéke nem a fogyasztott alkohol típusával, hanem annak alkoholtartalmával függ össze. (A naponta elfogyasztott csekélyebb mennyiségű alkohol is károsabb, mint az esetenkénti nagy mennyiség.)
Még több "Alkoholfogyasztás" tipp: 1 2
Előző (Akupunktúra) ** (Állati) Következő

|
|
|
|
|